Dorka a Liferay színpadán

Végre egy hölgy is csatlakozik a nyilatkozók sorához. :)
 
 
1. Több, mint két éve dolgozol a Liferay-nél, Customer Advocacy Specialist pozícióban. Mik a feladataid? 
- A CAS csapat tulajdonképpen úgy funkcionál, mint egy teljeskörű ügyfélszolgálat. Mi biztosítjuk az EMEA support mindennapi, zökkenőmentes, adminisztratív működését, valamint egyfajta villámhárítóként is szolgálunk az ügyfelek, a partnerek, a sales és a support csapat komplex hálózata között.
Nekem ebben az a konkrét feladatom, hogy minden résztvevővel együttműködve minden adminisztratív és kicsit technikai jellegű kérdést megválaszoljak, támogassam az ügyfél elképezeléseit, ugyanakkor segítsem a support munkáját is, hogy mindenki a legjobb megoldást kapja és boldogan nyugtázza a napot. :)
Az általános adminisztratív és támogató feladatokon kívül két nagyobb ügyfél személyes kapcsolattartója is vagyok, ami azt jelenti, hogy bárminemű kéréssel, kérdéssel problémával soron kívül fordulhatnak hozzám, és azt megpróbálom összeegyeztetni a support csapat lehetőségeivel.
 
2. A Liferay előtti munkáid más területekbe engedtek betekinteni. Mivel foglalkoztál ezelőtt és azok a tapasztalataid hogyan segítik a Liferay-es munkádat?
- Dolgoztam a repülőtéren check-in és gate agent pozícióban (tudod akik felveszik a csomagokat meg beszállókártyát nyomtatnak kedvesen a check-in pultban, valamint felügyelik a boardingot a beszállítókapuknál); illetve voltam külföldi páciensekkel foglalkozó fogászati klinikán is ügyfélkapcsolati koordinátor.
A reptéren rengeteget tanultam a pontosságról, fegyelemről, lehetetlen kérések teljesítéséről, az emberi természetről, a saját határaimról, a csapatmunkáról. A fogászat pedig nagyfokú türelmet, teherbírást, figyelmet, problémamegoldást és emberi kapcsolatokat adott nekem.
Ezek mind abban segítenek, hogy a jelenlegi munkámat a lehető legjobb tudásom szerint láthassam el ebben a pozícióban, akár angol akár magyar nyelven zajlik a kommunikáció. Mert ugyan itt nincsenek személyesen emelkedett hangnemben reklamáló, ideges utasok vagy páciensek, helyette viszont vannak fizető ügyfelek, akik a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást és segítséget várják el tőlünk, a pénzükért cserébe. 
 
3. Bár a CAS csapat is a Support része, ez mégis más, mint amit a CSE kollégák csinálnak. Miben különbözik ez a feladatkör?
- A fő különbség az, hogy a CAS a Liferay - mint termék - majdnem minden résztvevőjével találkozik és kommunikál. A sales-es nekünk szól, ha várható egy új ügyfél érkezése, vagy ha egy ügyfél supportját meg kell újítani vagy sem. A könyveléstől kapjuk meg a zöld lámpát, ha adminisztrálhatjuk az új vagy meglévő ügyfelek soron következő vásárlásait. A partner vagy maga az ügyfél jelentkezik, hogy milyen licensz kulcsokat gyártsunk. A support szól, ha valamit egyeztetni kell az ügyféllel és/vagy a sales-szel. Még nem meglévő ügyfelek keresnek meg, hogy tőlünk kérjenek ideiglenes licenszet amellyel ki tudják próbálni a Liferay-t és ha tetszik, később meg is vásárolják a teméket.
Tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint egy első védvonal és lépcsőfok a support előtt, próbáljuk a legjobb benyomást tenni az ügyfélre ugyanúgy, mint ahogy támogatni a kollégákat.
 
4. Mi a legjobb része a pozíciódnak, illetve a Liferay-nek? 
- A széleskörű kapcsolattartás és az együttműködés lehetősége, valamint az ezt a folyamatot követő bizalom az, amit a legjobban szeretek a munkámban. Ha meg vannak velem elégedve, később is hozzám fordulnak majd és ha jól végeztem el a munkám, talán mindenkinek könnyebb lesz egy kicsit a végén. 
A Liferay legjobb része, hogy barátokra találtam, ezenkívül szerintem a fiatalos csapat, a lendület, a jó kis beszélgetések mind-mind emelik a hangulatot, így jó bejárni.
 
5. Dráma szakon végeztél. Ezen tanulmányaidat hogyan alkalmazod a munkában vagy akár az élet más területein? 
- A munkám során a leghangsúlyosabb drámai képesség amit gyakorlok, az az empátia. Általában írásban kommunikálunk a másik féllel, így ha felmerül bármilyen kérés, kérdés, probléma, a válaszadás előtt mindig van időm elszámolni 10-ig, belegondolni kicsit a másik helyzetébe és megfogalmazni a gondolataimat. Minden leírt szónak hangsúlyosabb jelentése van, mint mondjuk egy személyes beszélgetés során, és emiatt sokkal jobban oda kell figyelnünk, hogy milyen köntösben fogalmazzuk meg a válaszainkat.
Ennek az a jó oldala, hogy ha valamilyen ügyben megkeresnek minket, akkor együtt tudunk érezni az ügyféllel (sales-essel, kollégával, partnerrel) és azonnal felajánljuk a segítségünket kedves, előzékeny körmondatokkal fűszerezve. 
Ha az ember úgy érzi, van aki megérti és figyel rá, ráaásul az a valaki még udvarias is, máris sokkal kevésbé fogja borúsan látni az aktuális helyzetét és örülni fog a segítségnek.
Az élet más területein még tanulom alkalmazni az empátiás készséget, hiszen előfordul, hogy személyesen sokkal harsányabb, hirtelenebb és nyersebb vagyok, ez érthető módon néhány ember számára furcsa, félreérthető vagy akár ijesztő is lehet. Emiatt ezeken a beállításokon még mindenképpen finomhangolnom kell. :)
 
6. Mondhatni, hogy a "színpadiassága" miatt vettél részt az idei Liferay Farsang szervezésében? :) 
- Igen, abszolút, mivel mikor egy másik szerepet kell megtestesítenem, olyankor nagyon otthon érzem magam a bőrömben és elmúlik minden gátlásom, amivel a magánéletem során esetleg jobban meg kell küzdenem. Ráadásul “ismerősök” között egyáltalán nem érzem cikinek vagy kellemetlennek a szószóló szerepet, nagyon kevés dolog feszélyez, mert az ilyen dolgokat úgy fogom fel, mintha egy színházi előadás lenne.
A Farsang ötlete alapból nagyon tetszett és arra gondoltam, hogy ha a többiek is benne vannak, akár egy jó program is kerekedhet belőle a végén, amit persze vezényelni kell, hogy mindenki érdeklődését fent tudjuk tartani. Így esett rám a választás, hogy ha már annyit beszélek meg hangoskodom (sic!) akkor legyek én a műsorvezető. 
Persze meg kell jegyeznem, hogy a résztvevő kollégák, a főszervező Nóri és Imi, valamint a csodálatos Developer Team három zsűrije nélkül a jó hangulat nem jöhetett volna létre. (Taps :D)
 
7. Mi teszi különlegessé az ilyen és ehhez hasonló céges rendezvényeket? 
- Többek között az is, hogy az ilyen események alkalmával egy kicsit mindenki felenged, ellazul és esetleg olyan kollégákkal is szóbaelegyedik, akikkel a mindennapi munkája során azelőtt nem sok kapcsolódási pontja volt.
Ilyenkor a jókedv, a zene, a csocsó, a finom kaják, a sör, az üdítők mindenkit közelebb hoznak egymáshoz, így ezek a rendezvények szorosabbá és barátibbá teszik a kapcsolatokat a kollégák között. 
0